TERÜLETEIM:
Homeopátia
Extrapszichológia
Extraszenzorika
Radionika
Kínai medicina
Kínai asztrológia
Kínai arc- és karakterelemzés
Kérdő asztrológia
Hipnózis
Bemutatkozásom legelején szeretném leszögezni, hogy nem tisztánlátóként születtem. Nem csapott belém a villám, nem volt halálközeli élményem és az UFO-k sem vittek el még sehova. Teljesen átlagos gyermekként nevelkedtem egy átlagos óbudai családban. A természetet mindig is csodáltam, a természettudományok rendkívüli módon érdekeltek és volt bennem egyfajta segítségnyújtási szándék, talán ezért készültem orvosnak már kisgyermekkoromban is.
Spirituális érdeklődésem egészen korán felszínre tört: óvodás társaimat hipnotizáltam az óvónők óriási rémületére. Iskoláskoromban lázadó természetű voltam, szerettem a szokatlan megoldásokat. Egyetemi tanulmányaim megkezdése előtt egy évvel például azért kezdtem el kínai medicinát tanulni – túl az érdeklődésemen –, mert akkor ez még szigorúan tilos volt.
Az egyetemi évek alatt az Országos Mentőszolgálatnál dolgoztam mentőautón és mentőhelikopteren. 1986-ban kaptam általános orvosi diplomát. Az alternatív gyógyítás iránti érdeklődésem az orvosi munkám végzése mellett is megmaradt, így természetgyógyászati és spirituális módszereket tanultam és alkalmaztam a betegellátásban.
1992-ben megválasztottak a Caritas Természetgyógyász Egyesület elnökévé. Még ebben az évben, akkori kollégáimmal (Prof. Dr. Szász Ilma, Petroff Mária, Dr. Janák Lajos, Laár András) elkezdtünk szervezni egy átfogó parapszichológiai képzést Mantra Szabadegyetem néven, ami 1993-ban nyitotta meg kapuit.
1993-ban kerültem kollegiális és baráti viszonyba Prof. Dr. Artúr Zsazskovval, akivel közel tíz évig dolgoztam együtt. Tőle nem csak hatalmas mennyiségű tudásanyagot, de rengeteg személyes útmutatást és tanácsot is kaptam. A mai napig Őt tekintem példaképemnek.
A radionika elméletét és gyakorlatát Münchenben sajátítottam el Dipl. Ing. Harald Rauernál. A Su Jok terápiát és a kínai medicinát Prof. Dr. Park Je Woo-tól tanultam Moszkvában és Paphoson (Ciprus), a rendszerszerű homeopátiát pedig Dr. Rajan Sankarantól Goán (India).
Asztrológiára Dr. Janák Lajos tanár úr és John Frawley, a kínai asztrológiára pedig Joey Yap tanított. Írtam egy dolgozatot a radionikus kódok és a kínai medicina kapcsolatáról, amelyért a (volt) Szovjetunió Tudományos Akadémiája az „Alternatív medicina tudományok doktora” címet adományozta nekem.
2001-ben kezdtem el oktatni az Extraszenz Olvasás és Tanulás módszerét, melyet korábban Dr. Zsazskovval közösen dolgoztunk ki. Ez a képzés ma is folyik Mesteri Elme kurzusok néven. Hamarosan elkészül „A 6. érzék fejlesztése – Az extraszenzorika elmélete és gyakorlata” című könyvem.
Jelenleg a MANTRA Alternatív Természettudományi Szabadegyetemen alternatív módszerekkel történő betegellátással (Mantra Intézet) és ezen praktikák elméletének és gyakorlatának oktatásával foglalkozom.
Az RTL Klub Reggeli című műsorában vendégeskedett 2014-ben
Dr. Földes László tanítója és példaképe