Neuroteológia bevezetés

 

Az „Isten nyomában“ című ismeretterjesztő filmsorozatban láthattunk néhány filmkockát egy érdekes tudományról, a neuroteológiáról.
Mi is ez valójában?

A neuroteológia vagy spirituális idegtudomány a tudományos kutatás egyik új területe, amely a spiritualitás, a hit és a vallás neurológiai, idegtudományi összefüggéseit vizsgálja.
Olyan területeken vizsgálódik, amik a spirituális tudatossággal, az egységélménnyel, a transzállapotokkal, a megváltozott tudatállapotokkal, a megvilágosodással kapcsolatosak.

A neuroteológia fogalma először Aldous Huxley „Sziget“ című utópisztikus novellájában, filozófiai értelmezésben jelent meg.
Mostanában egyre kevésbé filozófiai, mint inkább tudományos környezetben használatos.
„Természetesen“ a mai fősodratú tudomány áltudományként tekint rá.

1994-ben Laurence O. MacKinney kiadta a „Neuroteológia: Virtuális vallás a 21. században“ című könyvét. Elképzelése szerint az emberi agy homloklebenyének fejlődése hozza létre az idő múlásának illúzióját. Ez a fejlődés kb. három éves korban kezdődik, ezért nem képesek a felnőttek visszaemlékezni az ezt megelőző időkre. Ez a fejlődés eredményezi a rendszeresen visszatérő „Honnan jöttem és hová tartok?“ gondolatot.

Andrew B. Newberg olyan idegrendszeri folyamatokat vizsgált, amiket ismétlődő, ritmusos ingerlések, mint pl.: az emberi rituálék hoznak létre, és amik transzcendentális élményekhez vagy az univerzummal való egységélményhez vezetnek. „A rituálék értelmezhető szervi válaszokat váltanak ki.“ – állítja.

A következő részben a kísérleti eredményekkel foglalkozunk.

 

Izgalmas 24 órának nézünk elébe!

 

Március 8-án egy aszteroida fog elhaladni a Földhöz közel.
De milyen közel?

A 2013 TX68 jelű aszteroida a NASA véleménye szerint nem fog becsapódni a Földbe.
Ugyanakkor az elhaladáskori távolságát csak nagyjából lehet meghatározni.
Könnyen lehet, hogy ez a távolság 5 millió kilométer lesz, ami a Föld- Hold távolság 12,5-szerese.
Ugyanakkor az sem elképzelhetetlen, hogy mindössze 24.000 kilométerre fog elhaladni mellettünk, vagyis olyan közel jön a Földhöz, mint ahol a navigációs műholdak helyezkednek el!

Az aszteroidáról csak nagyon keveset tudnak, ez okozza az elhaladáskori becsült távolságban tapasztalható bizonytalanságot. Felfedezésekor, 2013-ban, mindössze három napig tudtak adatokat gyűjteni róla a tudósok, utána a Nap elé került, ahol eltűnt a ragyogásban.

Az aszteroida becsült átmérője 30 méter. Ez 50 %-kal nagyobb, mint a három évvel ezelőtt, az oroszországi Cheljabinszkban felrobbant aszteroida mérete.
Ha ez a mostani aszteroida is felrobbanna a légkörben, kétszer nagyobb rombolást okozna, mint cheljabinszki társa tette.

Úgy, hogy valóban izgalmas 24 órának nézünk elébe!

(Andrew Fazekas cikke nyomán)

 

A Tűz Majom évéről kicsit másképpen

Many students are cash-strapped, nowadays. Nevertheless, their purchasing power is very high. Research reveals that 20 million students in the US have a combined disposable income of $417 billion. Moreover, another survey of students’ parents reveals that students now make 70 percent of their purchases themselves. These purchases are often made on credit cards. Therefore, students often have a significantly higher purchasing power.

If you know this, you can utilize it to capture the attention of the 16-24 age demographic. However, it is essential for your product or service to appeal to the lifestyle of the students. Additionally, student ambassadors should be utilized to spread the word about your product or service to their friends and classmates.

If you have not yet considered this demographic, it is time to reach out to them now!
Social media is a popular method for socialization and communication between many young people. Students are the majority users of social networking sites like Facebook and Twitter. These are the right places to introduce brands to young people.It is probably the right place to introduce a brand to them. To capture the student audience, it is essential to be a part of the conversation; it is also important to keep them engaged. Social media is the ideal platform for this.

However, studies state that half of these social media savvy youngsters fail to follow brands on social networking sites. Students who do follow often only show temporary, marginal support. Social media is definitely a great platform for engaging students and spreading the word. However, it is definitely not the best for brand introduction and recognition.

Példa a kérdőasztrológia működésére

 

Olivia Barclay egyik elemzése:

Egy jó barátnőm hívott fel késő este azzal, hogy nem találja a bejárati ajtó kulcsát.
A kérdezőt az Ascendens mutatja a Mérlegben, így a kérdezőt a Vénusz és a Hold jelöli a képletben.
A keresett kulcs a 2. ház (a kérdező vagyontárgya) ura, ami szintén a Vénusz. Ebben az esetben – amikor a kérdezőt is és a kérdezett dolgot is ugyanaz a bolygó jelöli -, használhatóbb megoldást kell keresnünk, tehát vesszük a kulcsok természetes urát, ami a Merkúr.
A Merkúr a 4. ház csúcsán azt mutatja, hogy a keresett kulcs otthon (4. ház) van.
A Hold hamarosan trigonba kerül a Vénusszal, tehát a kérdező elégedett lesz.
A Vénusz a Nyilasban van. A Nyilas jelöli a csípő területét, a Vénusz jelöli a női ruhákat és az ágyneműt.
Felhívtam a hölgyet és mondtam neki, hogy az ágyban keresse a kulcsot.
A kulcs néhány perc múlva előkerült. A hölgynek volt egy bő szoknyája két zsebbel. A szoknya az ágy végébe volt leterítve. A keresett kulcs az egyik zsebében volt.